DROPS Children 50 · Sok-sok új minta gyerekeknek

Európai váll (a darabok összedolgozása)

Ebben a leckében megmutatjuk, lépésről lépésre, hogyan szaporítsunk akaröltők kialakításához, hogyan xsatlakoztassuk a két elejét és utána, hogyan csatlakoztassuk az elejét és a hátát. A Sweet Peppermint (DROPS Children 47-12), nevű gyerekpulóver mintáját követjük, a 2 éveseknek való méretben, de ne feledjük, hogy a választott méret szemszámait és szaporításait kövessük!

Az oldal alján egy videót talál, ami segíthet, és helyet arra, ahol segítséget kérhet a szakértőinktől, ha szüksége lenne rá.

Fogjunk hozzá!

Már elkészítettük a háta első részét, és a két elejét is. Most készenállunk ara, hogy csatlakoztassuk a darabokat, és szaporítsunk az eleje karöltők kialakításához.

2 fonaltípussal dolgozunk, a DROPS Lima 9029 sz. zsályazöld színével és a DROPS Kid Silk 45. sz. lágy menta színével és 5 mm vastag kötőtűkkel. Mindkét fonalból 1-1 szálat összefogva dolgozunk, vagy azzal a fonallal és szemszámmal, ami abban a mintában szerepel, amit éppen kötünk.

Folytassuk a következő módon - a SZO felől. Harisnyakötés a jobb eleje vállának 18 szemén.

Most szedjünk fel még 12 új szemet a sor végén a nyakkivágás kialakításához.

Folytassuk harisnyakötéssel a bal eleje vállának 18 szemén = 48 szem.

Kössünk harisnyakötéssel, oda-vissza haladva, amíg a darabunk 11 cm-es lesz a karöltő mellett mérve.

Most szaporítsunk 1-1 szemet mindkét karöltőhoz, mindkét oldalon a szélső 3 szem mellett (a SZO felől).
A sor elején a 3 szem után, a baloldali kötőtűvel emeljük fel az előző sor 2 szeme közötti szálat, elölről.

A szem hátsó szálába öltve S szemként kötjük le

Kössünk harisnyakötéssel, amíg 3 szem marad, és szaporítsunk a 2. karöltő kialakításához, a következő módon:
A baloldali kötőtűvel emeljük fel az előző sor 2 szeme közötti szálat, hátulról.

A szem első szálába öltve S szemként kötjük le

Szaporítsunk minden 2. sorban (vagyis minden a SZO felőli sorban) összesen 4 alkalommal = 56 szem.

Folytassuk harisnyakötéssel, amíg a darabunk 15 cm-es lesz a felszedett szemektől mérve. Az eleje és háta darabnak ugyanolyan hosszúnak kell lennie a vállvarrástól mérve, a nyakkivágáshoz legközelebbi ponton mérve. Most csatlakoztassuk az eleje és háta darab szemeit a köv módon.

TESTRÉSZ:
Kössünk harisnyakötéssel az eleje 56 szemén, szedjünk fel 6 szemet a sor végén (az oldalán, az ujja alatt).

Kössünk harisnyakötéssel a háta 56 szemén,

Most szedjünk fel még 6 új szemet a sor végén= 124 szem.

Kössünk harisnyakötéssel, körben, további szaporítás nélkül, amíg a darabunk 30 cm-es lesz, az elején a vállcsúcstól mérve. Kössünk 1 kört sima szemekkel miközben, UGYANAKKOR, egyenletesen elosztva szaporítsunk 20 szemet = 144 szem marad a kötőtűn. Ha így szaporítunk, a test és a bordásminta közötti átmenet szebb lesz.

Váltsunk a 3,5 mm vastag körkötőtűre. Kössünk bordásmintával (= 2 S / 2 F), 6 cm-ig. A bordmintának megfelelően (a S szemeket simán, a F szemeket fordítottan), lazán láncoljuk le a szemeket. A pulóver kb 36 cm-es a vállrésztől lefelé mérve.

A háta és eleje darabot ezzel csatlakoztattuk, és megkötöttük a teljes hosszában.

A következő lépésben a két ujját készítjük el. A következő leckénkben megnézheti, hogyan. European shoulders (ujjak).

Segítségre van szüksége?

Ha további segítségre van szüksége, vagy információra a különböző szemekről, az alábbiakban talál egy videólistát, olyan videókról, amelyek segíthetnek.

Megjegyzések (3)

Country flag Katie írta:

Hello me again :) I understand why my front should be longer than my back. My issue is my back is longer than my front! I’m measuring from the top of the jumper at the neck point where I believe the jumper folds. Have I done something wrong?

28.08.2026 - 10:36

A DROPS Design válasza:

Dear Katie, the measurements of the front piece are taken from the knitted-up row in both front pieces, where you picked up stitches in the back shoulders. The length of the back is measured from the marker on the side. If the front piece is shorter than the back piece then something is wrong. Take into account that you start working the armholes later than in the back piece; while the back piece measures a total of 14-19cm (depending on the size) the front piece measures 24-31cm. So even taking into account where the shoulder is folded, the front piece shouldn't be shorter than the back piece. The first few cm from the front piece will later be part of the back shoulder. Happy knitting!

30.08.2026 - 18:03

Country flag Katie írta:

Hi, should my front and back have the same number of total rows? I’m doing the Northern Crest jumper and I’ve done 74 total rows for the back including the armhole increases. I have finished the front instructions but if I go to the measurements suggested, I only have done 62 rows. If I include the 4 armhole increases I have yet to do it would only take me to 66 rows on the front which is 8 rows shorter than the back. Is this correct due to the nature of the shape or do I make them equal?

27.08.2026 - 23:33

A DROPS Design válasza:

Dear Katie, with this kind of construction, there will be always less rows on back piece, armhole is always longer on front piece than on back piece so that the shoulder line will be towards back piece. Happy knitting!

28.08.2026 - 10:18

Country flag Elisabeth írta:

Toppenbra beskrivning, tack för hjälpen,

15.02.2026 - 09:05

Hagyjon megjegyzést vagy kérdést ehhez a leckéhez

Az e-mail címét nem tesszük nyilvánossá. A kötelező mezőket *-al jelöltük.